Egy nő élete során átlagosan kb. 30 évig használ valamilyen fogamzásgátló eszközt vagy módszert – legalábbis azokban az országokban, ahol ez kulturálisan elfogadott, és anyagi akadályai sincsenek a születésszabályozásnak. Magyarországon, elég rosszul állunk a tájékoztatás és a fogamzásgátlókhoz való hozzáférés tekintetében Európa más országaihoz képest, de nálunk is egyre többen váltanának korszerű hormonmentes fogamzásgátlásra.” – tudhatjuk meg az Index cikkéből, mely a szeptember 26-ai Fogamzásgátlás Világnapja alkalmából készült.

Már az ókorban is alkalmaztak különböző fogamzásgátló módszereket, Egyiptomban például a nők vaginájukban mézzel és akáclevelekkel próbálkozták meggátolni a hímivarsejtek petesejtig való jutását. Sőt több gondolkodót is foglalkoztatott a téma, Arisztotelész például úgy tartotta, hogy a méhbe cédrusolajat kell juttatni, Hippokratész szerint pedig a nőknek vízben feloldott réz oldatot szükséges inni, hogy fogamzásgátló hatást érjenek el.


A fogamzásgátlás lassú fejlődésének következő fontosabb állomásaként említendő, hogy az újkorban már állati bélből kezdtek óvszert készíteni. A születésszabályozás kifejezése csupán a 20. század elején került a köztudatba, és ebben az időben már az első méhen belüli eszköz is elérhető volt.

Napjainkra viszont számtalan fogamzásgátló módszer áll rendelkezésre hazánkban.

Bejegyzésünkben szeretnénk felhívni a figyelmet a születésszabályozás jelentőségére néhány döbbenetes adattal, és iránymutatást szeretnénk adni, hogy megfontoltan dönthess, ha fogamzásgátlásra kerül sor.

Meghökkentő tény például, hogy a 19 évesnél fiatalabb lányoknál minden második terhesség abortusszal végződik, illetve 100 élveszületésre 40 abortusz jut.
Ezek tudatában érdemes elgondolkozni, hogy mennyire fontos a megfontoltan kiválasztott és tudatosan alkalmazott fogamzásgátlás.

Születésszabályozás fajtái, gyakorisága

Magyarországon jelenleg a legtöbben óvszert alkalmaznak fogamzásgátlásra – 26%, a dobogó második helyén 22%-kal a megszakított közösülés, majd pedig a tabletta szedése áll. Illetve a nők 4%-ban választják a hüvelygyűrűt. Érdekes adat, hogy az elmúlt 1 évben a nők 21%-a nem használt semmiféle fogamzásgátlót.

Több csoportra oszthatjuk a fogamzásgátló módszereket: sokan preferálják a hormont tartalmazó fogamzásgátlókat, de manapság egyre többen keresik a hormonmentes megoldásokat.

Ennek oka részben az, hogy több nő öregszik ki a fogamzóképes életkorból, mint ahányan belépnek, a másik pedig, hogy a mai fiatalabb generáció nagyobb figyelmet fordít az egészség-, és környezettudatosságra. Igyekeznek olyan életmódot folytatni, melynek része a tudatos táplálkozás éa a környezet védelme is, ebből övetkezően sokukat bántja, hogy a hormontartalmú készítményekből a vizelettel hormonok kerülnek az élő vizekbe, és károsítják az élővilágot.
Megemlítendő az is, hogy bizonyos betegségeknél egyáltalán nem alkalmazható semmilyen hormonális készítmény.

Elmondható, hogy világszerte csökken a fogamzásgátló tablettát szedő nők száma. Vegyük például Angliát: négy év leforgása alatt közel 600.000 nő hagyta abba a tablettaszedést, mert az elérhető alternatív fogamzásgátló módszerek tárháza folyamatosan bővül. Így kerülhetők el a hormonális készítmények esetleges mellékhatásai, mint a mellrák, a vérrögök kialakulása vagy akár a depresszió.

Korszerű fogamzásgátlás

A hormonmentes készítmények közül létezik többféle spirál is. A hagyományos spirálok T alakúak, hogy a méhszájon keresztül könnyen fel lehessen helyezni őket. Ámde veszélyük abban rejlik, hogy karjaik könnyen beakadhatnak, letörhetnek. Ezzel szemben a Rézgyöngy annyiban különbözik a említett eszközöktől, hogy hajlékony, formaemlékező ötvözetből készül, és kerek, méh-barát kialakítása révén a többi spirálnál kényelmesebb viselést biztosít, így nagy mértékben csökkenti a komplikációk fellépésének valószínűségét. Hatóanyaga, a réz, rézion koncentrációt hoz létre a méhüregben, amivel meggátolja a megtermékenyítést.

A folyamatosan fejlődő fogamzásgátló módszerek között már hozzáférhetők különböző injekciós, ideiglenes és hosszú távú megoldások férfiaknak is.

Ismerj meg mégtöbb friss adatot az Index cikkéből.

Forrás: 1, 2, 3

Hagyj egy üzenetet!